2012. április 24., kedd

Könyvajánló - Mark Twain: Sátán három könyve



"Nos, elmondom és neked meg kell értened, ha meg tudod. Egyedülálló fajtához tartozol. Minden ember egy szenvedő-gép és egy boldogság-gép ötvözete. E kettő nagy egyetértésben működik finom és tökéletes pontossággal, az adok-kapok elve alapján. Az egyik részleg minden egyes boldogságát a másik készen áll egy szomorúságra vagy fájdalomra cserélni – esetleg egy tucatra. Majd valamikor a jövőben megvizsgáljuk azt, amit az ember elmének nevez, és megmutatom neked a részleteit ennek a káosznak, akkor majd látni fogod és megérted. Az embernek semmiféle közös vonása nincs velem – nincs semmiféle érintkezési felület. Buta kis érzelmeik vannak, buta kis hiúságaik, haszontalanságaik, becsvágyaik; buta kis életük egy nevetés, egy sóhaj és megsemmisülés; és nincs nekik semmiféle érzékük. Csak az Erkölcsi Érzék. Megmagyarázom, hogy értem ezt. Itt van ez a vörös pók, nem nagyobb egy gombostű fejénél; el tudod-e képzelni, hogy az elefántot érdekli az ő élete; törődik-e ő azzal, hogy boldog, vagy nem; vagy hogy tehetős, vagy szegény; vagy hogy a szíve szerelme viszont szereti-e, vagy nem; vagy hogy az anyja beteg, vagy egészséges; vagy hogy felnéz-e rá a társadalom, vagy nem; vagy hogy az ellenségei eltiporják-e, vagy a barátai elpártolnak-e tőle; vagy hogy reményei füstbe mennek-e, vagy politikai ambíciói meghiúsulnak-e; vagy hogy a családja körében fog-e meghalni, vagy elfelejtve és megvetve idegen földön? Ezek a dolgok soha nem lehetnek fontosak az elefántnak, nem jelenetnek neki semmit, nem zsugoríthatja rokonszenvét erre a mikroszkopikus méretre. Az ember nekem olyan, mint a vörös pók az elefántnak. Az elefánt nem ellenséges a vörös pókkal, nem tud leereszkedni arra a távoli szintre – én sem vagyok ellenséges az emberekkel. Az elefánt közönyös, én is közönyös vagyok. Az elefánt soha nem veszi a fáradtságot, hogy rosszat tegyen a vörös póknak; ha éppen észreveszi, még jó szolgálatot is tehet neki, de csak, ha az útjába akad és neki semmibe nem kerül. Én sok jót tettem az emberekkel és soha semmi rosszat. Az elefánt egy évszázadot él, a vörös pók egy napot; ami hatalmat, intellektust, méltóságot illet, az egyik teremtmény olyan messze van a másiktól, amit egyszerűen csillagászatinak nevezhetünk. Mégis ezekben és minden más minőségben az ember mérhetetlenebbül van alattam, mint amennyire az apróka pók alacsonyabbrendű az elefántnál.

Az ember elméje lomhán, unalmasan és gyötrelmesen kis közhelyeket tákol össze, és tudjuk, milyen eredményre jut. Az én elmém alkot. Érzed ennek az erejét? Amit csak kíván, megalkotja – és egy pillanat alatt. Anyag nélkül alkot; folyékonyat, szilárdat, tarkát – bármit, mindent – abból a légnemű semmiből, amit Gondolatnak nevezünk. Az ember elképzel egy selyemszálat, egy gépet, amivel elkészítheti, elképzel egy képet, majd hetek szorgalmas munkájával ráhímezi a vászonra a szállal. Én elgondolom az egészet, és egy pillanat alatt előtted van – megalkotva. Én elgondolok egy verset - zenét - sakkjátszma eredményét – bármit, és előtted van. Ez a halhatatlan elme – semmi nem elérhetetlen számára. Semmi nem gátolhatja a látásomat – sziklákon átlátok, a sötétség verőfény. Semmi nem fordulhat meg egy ember, madár, hal bogár vagy más teremtés koponyájában, amit el lehetne előlem rejteni. Egyetlen pillantással átfúrom a tanult ember elméjét, és a kincsek, amelyet vagy öt tucat évébe tellett megszereznie, azonnal az enyémek lesznek. Ő elfelejtheti, és el is felejti, de én megtartom.

Na már most, látom a gondolataidban, hogy elég jól megértesz. Folytassuk hát. A körülmények úgy adódhatnak, hogy az elefánt megkedveli a pókot – feltéve persze, ha észreveszi –, de szeretni már nem szeretheti. Csak a fajtájabélieket szeretheti – az egyenrangúakat. Egy angyal szeretete fenséges, elragadó, isteni, az ember képzeletét túlszárnyaló! Ám csak önnön magasztos rendjére korlátozódik. Ha fajtátokbelire esne a szeretete akár egy pillanatig is, azt hamuvá emésztené. Nem, mi nem szerethetjük az embereket, ám ártalmatlanul közönyösek lehetünk irántuk; néha még kedvelhetjük is őket. Én kedvellek téged és a fiúkat, és a ti kedvetekért teszem mindezt.

Igen, jót tettem még akkor is, ha felszínen nem ez látszik. A te fajtád soha nem tudja megkülönböztetni szerencséjét a szerencsétlenségtől. Mindig összetéveszti őket. Ez azért van, mert nem lát a jövőbe. Amit én teszek, hasznos gyümölcsöt hoz egy napon; néhány esetben ezt már itt is élvezhetitek, máskor pedig a még meg nem született utódaitok. Soha senki nem fogja tudni, hogy ennek oka én voltam, de ez ettől függetlenül igaz lesz. Nektek van egy játékotok: néhány centire egymástól, élére állítva sorba tesztek téglákat; meglöktök egy téglát, az meglöki a szomszédját, a szomszéd a következőt, és így tovább addig, míg az egész sor a földön fekszik. Ez az ember élete. A gyermek első cselekedete meglöki az első téglát, a többi pedig követi kérlelhetetlenül. Ha látnál a jövőbe, ahogyan én látok, látnál mindent, ami valaha is történni fog azzal a teremtéssel; hiszen semmi nem változtathatja meg az élete folyását, miután az a bizonyos első esemény már elrendelte azt. Vagyis, semmi nem fogja megváltoztatni, mert minden egyes cselekedet csalhatatlanul létrehoz egy cselekedetet, az a cselekedet létrehoz egy másikat, és így tovább a bevégzésig, és a látó végignézhet az egész soron és láthatja, amint minden egyes tett éppen megszületik, bölcsőtől a koporsóig.

Hogy Isten előre elrendeli-e az életsort? Nem. Az ember körülményei és környezete határozzák meg. Első tette meghatározza a másodikat, a többi pedig következik utána. De tegyük fel, a vita kedvéért, hogy az ember átugrik az egyik ilyen cselekedeten; egy látszólag jelentéktelenen, például: tegyük fel, elrendeltetett, hogy egy bizonyos nap egy bizonyos órájának egy bizonyos percének és másodpercének és annak is a töredékében le kell csapnia egy legyet, és ő nem csapja le azt a legyet. Az illető életpályája ettől a pillanattól kezdve végképp megváltozik. Attól fogva a sírig teljes mértékben különbözni fog ama életsortól, melyet első tette – még gyermekként – meghatározott neki. Akár még az is megtörténhet, hogy ha lecsapja azt a legyet, trónon végződik életének sora; ám ezt elmulasztván koldusbotra jut és a szegények temetőjébe.

Na már most, soha egyetlen ember nem ugrik át egy láncszemet – ilyen még nem fordult elő soha; még ha meg is próbálja meggondolni magát, megtegyen-e valamit vagy sem, ez önmagában egy láncszem, egy esemény, és megvan a megfelelő helye a láncolatban; és mikor végül dönt és cselekszik, ez is pontosan az a tett, amit feltétlen biztonsággal meg kellett tennie. Láthatod immáron, hogy az ember sohasem ugorhatja át eseményláncolatának egyetlen láncszemét sem. Lehetetlen. Ha mégis úgy döntene, hogy megpróbálja, ez a terve is már önmagában egy elkerülhetetlen láncszem – egy gondolat, melynek feltétlenül fel kell merülnie benne pontosan abban a pillanatban, és mely bizonyossá vált csecsemőkora első tettével. Életfogytiglani fogoly, soha nem tud kiszabadulni: saját erejéből nem szabadulhat, de én megszabadíthatom.

Furcsa! Hogy még csak nem is sejtetted, évekkel, évszázadokkal, évezredekkel, eonokkal ezelőtt! Hisz már léteztél társtalanul, az örökkévalóságon keresztül. Különös valóban, hogy még csak nem is sejtetted, hogy univerzumod és ennek minden tartalma álom csupán, látomás, fikció! Különös, mert olyan nyilvánvalóan és hisztérikusan esztelenek – mint minden álom – egyszóval, álom az egész és te vagy az álom álmodója. Az álom-jegyek mind jelen vannak – már korábban is felismerhetted volna…
 
Az élet maga is látomás, csupán álom. Semmi nem létezik, minden álom. Isten - ember - a világ, a nap, a hold, a csillagok rengetege: álom, minden álom, nem léteznek. Semmi nem létezik, csak az űr – és te! És te nem te vagy – nincs tested, véred, csontjaid, gondolat vagy csupán. Én magam sem létezem, álom vagyok – a te álmod, képzeleted szülötte. Egy pillanat alatt megérted ezt, és akkor elűzöl majd képzeletedből, és én feloldódom a semmiben, amelyből teremtettél… Már haldoklom – halványodom, lassan elmúlok. Rövid időn belül egyedül leszel az űr végetlenjében, hogy határtalan pusztaságában vándorolj barát, társ nélkül örökre – mert Gondolat leszel, az egyedüli létező Gondolat, és természeted által kitörölhetetlen és elpusztíthatatlan. De én, alázatos szolgád felfedtelek saját magad előtt, és szabaddá tettelek. Álmodj más álmokat, jobbakat…

Amit felfedtem előtted, igaz, mind igaz: nincs Isten, nincs univerzum, nincs emberi faj, nincs földi élet, nincs mennyország, nincs pokol. Minden Álom, groteszk, bolond álom. Semmi nem létezik, csak Te. Te pedig Gondolat vagy – vándor Gondolat, haszontalan Gondolat, hazátlan Gondolat, mely elhagyottan bolyong az üres örökkévalóságban!"