2015. december 23., szerda

Hallgatni arany - Nils Landgren és barátai





 

Ingrid Sjöstrand:

ÓRIÁSI TERMEKBEN ROHANGÁLTUNK


Óriási termekben rohangáltunk,
a srácok meg én.
Minden teremnek három ajtaja volt,
olyasfélék, mint az étteremben,
csak be kellett lökni őket.
A három közül kettő
mindig koromsötétbe nyílt,
de a harmadik mögött újabb terem volt.
Rohantuk egyiktől a másikig,
tovább, tovább,
de sose volt vége.

Álmodtál már ilyesmit?

2015. december 19., szombat

A legkisebb egyben a legnagyobb



The Incredible Shrinking Man, 1957
A hihetetlenül zsugorodó ember
(Jack Arnold)
amerikai kalandfilm, sci-fi, thriller

Adva van egy menő üzletember, Scott Carey, akinek elég jól megy a sora. Mikor megismerjük, épp bájos feleségével ringatózik fizikai jólétének teljében egy hajón, miközben a legfőbb problémája, hogy fel kéne állnia egy sörért. Csakhogy történik valami, s míg az asszonyka bemegy a kabinba a sörért, jön egy különös felhő, áthalad a hajó felett, ezüstös port szórva a jóképű férfiúra.

Eltelik pár hónap a lehető leghétköznapibb módon. Csakhogy Carey lassan valami különös változást vesz észre magán: apránként kezd összemenni. Az átalakulás eleinte nem túl szembetűnő, tulajdonképpen csak hősünk veszi észre magán, hogy valami nem stimmel. A környezete nem is veszi komolyan a dolgot, ugyan, öregem, legalább lefogytál egy kicsit! Az orvos kijelenti, az 5 cm-es csökkenés lehet akár korábbi elmérés eredménye is, vagy egyéb hiba, mert olyan márpedig nincs, hogy valaki összemegy. Azonban Carey pontosan tudja, hogy valami történik vele, és rövid időn belül rájön, hogy a probléma forrása a rejtélyes köd volt, ami beterítette őt a hajón. Telik-múlik tovább az idő, és Carey csak zsugorodik és zsugorodik. Már az orvosok is kénytelenek a tényt tudomásul venni. Nem tudom, hogy mi az oka, uram, de ön egyre jobban megy össze.

2015. december 17., csütörtök

Adventi léghajózás az Ákos-hiszti kapcsán



Ej, micsoda vita alakult ki a hazai sajtóban az Ákos-ügy kapcsán! Milyen tanulságos, mennyire jellemző a mai korra! Ám sem a pláza kontra jurta vitára, sem az emancipáció kontra középkor hisztériára nem válasz semmi, ami kívül van. Mert a kérdés nem az, hogy kivonuljak-e a társadalomból vagy fogyasszak és élvezkedjek, mint valami regrediált idióta, illetve szüljek-e hat gyereket erőmön felül, netán teljesen bedilizve karriert építsek és hitessem el magammal, én ezt akarom; a kérdés az, tudok-e magamban rendet tenni a dolgok között? Ott belül kell tudatosnak lenni, megtalálni az egységet, bőségben élni, bölcsnek lenni - ott kell tudni, minek hol a helye az életünkben az okostelefontól a munkán át a nemi identitásig, nem kint keresgélni szerepeket, eszközöket, helyzeteket. A kint mindehhez képest árnyjáték csupán. És ha ott belül rend van, akkor mindegy, mi folyik kint. Én például vallom, igazi hippiként élek a civilizáció kellős közepén. Van okostelefonom, számítógépem és autóm, de szigorúan a helyükön kezelve, a telefont szinte csak szótárnak és térképnek használom, a gépet legfőképp írógépnek, lexikonnak és zenegépnek, néha reggeli napilapnak a kávé mellé, az autóm meg öreg, egyszerű, tucatjárgány és nem azzal járok a boltba, de ha be kell mennem a városba, nem buszozom, nekem igenis számít az a több órányi kiesés, ami a helyi tömegközlekedés ára lenne. Nem mondhatnám, hogy kivonultam a civilizációból, de azt se nagyon, hogy úgy istenigazából részt veszek benne, fejben semmiképp. Úgy vagyok kint, hogy látszólag bent vagyok.

2015. december 3., csütörtök

Self-tamagocsi



Ha körülnézek a szűkebb és tágabb környezetemben, meg kell állapítanom, mai világunk legnagyobb problémáit az okozza, ha az ember rápakol az életére egy olyan alternatív valóságot, aminek a fele sem igaz. Egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Sajnos ehhez a mai életstílus igazán kitűnő terepet szolgáltat, talán nem véletlenül: az illúziók lebontásának korát éljük, nyilvánvaló tehát, hogy most az emberiség legfőbb feladata az illúziókkal van. Mindenféle illúziókkal, a photoshoptól, a plasztikai műtéteken, a közösségimédia-álvilágon, a politikai hazugságokon, a hírek megkérdőjelezhetőségén át az egyéni, érzelmi illúziókig, tényleg végtelen a sor. (Megtapasztaltam például, hogy önmagában az, hogy az ember leteszi a voksát egy magasabb rendű, nevezzük úgy jobb híján, szellemi út mellett, még nem védi meg semmitől; az életét egyáltalán nem teszi sem kellemesebbé, sem könnyebbé. Sőt, tapasztalatom alapján bizonyos szempontból sokkal küzdelmesebbé válik az ilyen lét, hiába hirdetnek mást a lila felhőkön lebegő ezoterikusok, mert szerintem ez is egy ilyen csillivilli vetített illúzióréteg Neo szakadtpulcsis valódi világán, csak más szögből mutatva meg ugyanazt, amit a materialisták élvhajhász, HDR vetítései.)

Szóval körülnézek, és azt látom, nagy baj van minden szinten. Hiányzik a hiteles élet, ami megvédi az embert. A nagy álmok összeomlása, a többszörös hazugságrétegek néha kínos lefoszlása, a hősies vállalások és ígéretek hirtelen dugába dőlése, a hatalmas beharangozással és közönségovációval elinduló példamutatónak hitt „zarándokutak” vakvágányra futása, amit látok. Öngyilkosság, válás, csőd, betegség, összeomlás, háború sokszor e látszatvilágok vége az emberi lét minden színterén. Vagy mindezek ideiglenes leplezése, elodázása az újabb és újabb vetítések által. Én magam is átestem - ráadásul többször is - ezen a buktatón, szerencsére nem zakóztam túl nagyot, még időben észhez tértem. Legalábbis remélem.