2016. március 14., hétfő

Az út, ami nem szerepel a térképen


 
Tök jópofa kis filmet láttam pár napja, nem mai darab, mégis érdemes megnézni. A címe: Interstate 60: Episodes of the Road, s nagyon jól egybefog pár olyan gondolatot, amit magam is igaznak, mi több, követendőnek tartok. A film egyik fontos eleme egy biliárdgolyó, amit ha az ember megráz, választ ad a kérdéseire, és hogy folytatódjon a különös egybeesések láncolata, a film megnézése előtt két nappal egy retro játékkiállításon voltam a gyerekekkel, és ott volt egy ilyen golyó. Soha életemben nem láttam még ilyet, a lányom mutatta meg, hogyan működik, rázogattuk, hülyéskedtünk vele. Azon is nyolcas volt. Meg volt egy fali-hal, ami viccesen az ember felé fordulva azt énekelte vidám uszonycsapkodásokkal, hogy Don’t worry, be happy. Aztán két nappal rá ott volt ugyanaz a golyó a filmben, jé, gondoltam, de érdekes.

2016. március 8., kedd

Nyomás alatt



Bokros teendőim közepette kiolvastam a Sztrugackij testvérek egyik kisregényét, ami röviden arról szól, hogy pár, komolyabb kutatással foglalkozó ember észreveszi, hogy egy erő minduntalan útjukba áll, mintha meg akarná akadályozni, hogy ők ezekkel a számukra fontos dolgokkal foglalkozzanak. Van köztük csillagász, matematikus, de a humán szférában mozgó orientalista is. Téves hívások, az ajtón bekopogtató bomba csajok, munka közben rájuk törő erős fejfájás és egyéb bosszantó betegségek, hirtelen nyakukba varrt rokonok, konkrét rendőrségi vádak, ingyen kapott élvezeti cikkek: mind-mind arra hivatott, hogy őket eltérítsék a saját céljaiktól. A szereplők ezt úgy hívják, „nyomás alatt állnak”. Megvallom, döbbenten olvastam a sorokat, mostanában amúgy is érdekesen rímelnek az általam látott, olvasott dolgok a valósággal, pl. nemrégiben az Űrodüsszeia olvasását egyik este annál a pontnál hagytam abba, ahol az első digitális elektronikus gép, az ENIAC kerül szóba, a regény központi eleme, a mesterséges intelligencia, azaz a HAL kapcsán. Nem tudtam, miért nevezi ormótlan idiótának Clarke ezt a gépet. Becsuktam a könyvet, s még mielőtt kikapcsoltam volna a telefonom, rossz szokásomhoz híven rápillantottam az Indexre, s mit látok? A vezető hír nem más, minthogy épp aznap 70 éves az ENIAC – s alatta egy képgaléria a valóban ormótlan monstrumról. Pár nappal később már a fent említett Sztrugackij könyvet olvasva annál a pontnál tettem le a könyvet, amikor a könyvbéli macska leveri az ablakpárkányról a vázát. Fél óra múlva oltári csörömpölés hallatszik a nappaliból, hát Astro, a macskánk leverte az ablakpárkányról a vázát. Fáj a hátam, kéne egy kényelmesebb íróasztali szék, erre másnap mit dob ki a szomszéd? Egy kis reparálásra szoruló, ámde szuper irodaszéket. És még millió, nagyon apró, mégis figyelemfelkeltő egybeesés – vagy csupán a véletlen műve lenne mindez? Lehetséges és igazából nem is fontos az egész, csak annyiban, amennyiben én jelentőséget tulajdonítok neki. És Sztrugackijék mondanivalójának én most azt tulajdonítok, mert merem állítani, pontosan tudom, mi az a nyomás, amiről ők beszélnek. És abban is biztos vagyok, ezzel nem éppen vagyok egyedül.
Ugye?